Szentlászlón leng a magyar zászló is

EZERÉVES MAGYAR FALU FELTÁMADÁSA

Ambrus Attila

Kicsi ez a világ! Amikor a szentlászlói Bálint Dezső nagyapja, maga is Bálint Dezső kitántorgott a Székelyföldről, akkor írta le a bolygó székely lélekrajzát Hegedüs Lóránt a Gyulai Pál szerkesztette Budapesti Szemlében.: "A székely természetébe történeti és öröklési körülmények nyomása alatt több mozgékonyság és nyugtalanság jutott, mint Erdély többi fajainak(…) szereti megjárni magát, s nagy szenvedelme van a munkaváltoztatáshoz, kivált ha az nincs az ô határában."

A harmadik ember, akivel szót váltunk Szentlászlón, ifjú Kovács Zoltán udvarán, szintén erdélyi. Néhány perce még lapátolta a kavicsot, a malterkeverőbe. Míg a gép nyögdécselve forgott, megtörülte verejtékező homlokát. (Aznap az árnyékban 35 Celsius fokot mértek: (95°F).

– Honnan jöttek? – kérdem, mint aki örül, hogy földijére talált.

– Erdélyből – mondja foghegyről s elfordul bizalmatlan az idegennel, mintha a budapesti Szénatéren lenne, s folyton azt lesné, nehogy jöjjön a rendőr, mert a kitoloncolás kellemetlen lenne, egy ideig beeresztést sem nyerne az anyaországba, ahol feketemunkán eltengődhet, hogy családja boldoguljon idehaza Erdélyben.

A munkáltató, ifjú Kovács Zoltán, a falu egyik legmódosabb embere volt. A jövedelmező vállalkozást apja, idős Kovács Zoltán kezdte, aki egy időben 150 bikaborjút is hizlalt a családi háznak udvarán megépített istállóban. Az élő állatot olasz meg görög kereskedőknek adta el. Aztán jött a háború. A testvérháború, szerb-horvát háború. 1991. június 26án a szomszéd falvak szerb csetnikjei Szentlászló határában megtámadták a horvát katonaságot. A szentlászlóiak Horvátország és a demokrácia mellé álltak. A magyarok döntése meglepte a szerbeket. Belgrád ugyanis váltig hitte, hogy megbízhat az általa elrendelt népszámlálási adatokban. 1961ben Horvátországban 42 ezer magyar élt, s akkor a horvát tagország 15 ezer magyar lakosa vallotta magát jugoszláv "nemzetiségűnek". 1981-re már csak 25 ezer maradt Dél-Baranyában, viszont Horvátországban 379 ezer jugoszláv "termett". Sokan közülük magyar származásúak. S ezek a "jugoszláv magyarok" hirtelen a szabadság mellett és az agresszió ellen döntöttek.

152 napig húzódott Szentlászló határában a frontvonal. Miután Vukovár elesett, a szentlászlóiak állták útját a csetnikek támogatására küldött jugoszláv néphadseregnek. 4 napig védték a falut. Közben 15 000 akna hullott , az idősek és gyermekek elmenekültek. Csak férfiak maradtak, amíg maradhattak. Aztán ők is visszavonultak.

Maradtak a csetnikek, akik megkezdték a falu módszeres lerombolását. A házakat felgyújtották, a villanyvezetékeket kiszedték a falból, a kutakba szemetet hordtak. A falu 11 utcájában, 7 kilométert kitevő utcasoron a 416 házból csupán hármat hagytak épen, amelyben szerbek laktak. Ahol a ház gazdáját otthon találták – többnyire idős emberek voltak, akik nem kívántak elmenekülni –, valószínű, kivégezték őket. A tizenegy eltűnt szentlászlóiról ma sincs semmi hír, egyikük holttestét megtalálták az egyik kertben elkaparva.

Leginkább a gazdasági épületeket tették tönkre. A háború előtt a lakosság 80 %.a foglalkozott földműveléssel és állattenyésztéssel. Háztartásaikat korszerűen rendezték be, modern mezőgazdasági felszereléssel gazdálkodtak. A faluban 85 traktor volt megfelelő felszereléssel és utánfutóval, 4 aratócséplőgép, 12 kukoricaszedő, 4 teherautó, 109 személygépkocsi. A meneküléskor mindent elhagytak. Mire visszatértek, már csak a roncsokat találták. Az istállókat lebontották, az építőanyagot autókkal hordták el, hogy lehetőleg azokat soha senki újra ne építse.

Ifjú Kovács Zoltán portáján most háromszéki mesterek építik az istállót. Mert az élet nem hagyja magát, miként Kovács Zoltán sem, aki a menekülés éveiben munkát vállalt Eszéken, s a pénzből most felhúzza lerombolt gazdasági épületeit. A jövőt nem tudja máshol elképzelni, mint Szentlászlón. Ezért kissé türelmetlen is.

– Elégedett háromszéki munkásaival? – kérdem.

– Nagyjából. De nincsenek hozzászokva a meleghez, lassan haladnak.

Az ebédnél együtt kanalazunk az ízletes borjúhúsból készült levesből az építőkkel. Egy pohár vizet kérek, A ház asszonya mondja, hogy a vizet a szomszédos Kórügy faluból hozták, ihatom bátran, nem szennyezett, állattetemmel – s ki tudja, talán embertetemmel is – fertőzött szentlászlói kútból merítették. Az ebéd végén előkerül az ásványvíz is. Kortyolunk belőle. Mondom az építőknek: ugye, jobb a bodoki?

– Az borvíz! – mondja Ferenc József sóhajtva, szemmel láthatóan megnyertem magamnak kérdésemmel.

Ezek után már bizalmasan suttogunk is. Most őket kérdem, meg vannak-e elégedve munkáltatójukkal?

– Hát az ma este elválik, amikor fizetésre kerül a sor. Az építők egyikét, a bodoki Bagoly Ferencet Kovács Zoltán a lerombolt templom renoválásakor ismerte meg. A Magyarok Világszövetségének Erdélyi Társasága (VET) a történelmi egyházakkal közösen vállalta, hogy újraépíti a szentlászlói református templomot. Zetelaki mesterek gimesi fából ácsolták a szarvazatot s ott dolgoztak háromszékiek is . Innen a barátság.

Kralj Zvonko, a falu polgármestere is erdélyi magyar barátaitól beszél.

– Ott voltam a falu védői közt. november 21-én adtuk fel állásainkat, amikor világossá vált, hogy nem tudjuk többé tartani magunkat. Mielőtt visszavonultunk volna, egy utolsó pillantást vetettem a templomra. Már romokban hevert. Aztán hét évig nem jöhettünk haza Szentlászlóra, noha a békét megkötötték. De az ENSZ békefenntartó erő orosz katonái inkább arra vigyáztak, hogy a magyarok ne költözzenek haza Lászlóra, mintsem arra, hogy a csetnikek ne garázdálkodjanak a faluban. Szentlászló a békeidőben jobban elpusztult, mint a háború 152 napja alatt.

Kralj Zvonko az elsők között volt, aki hazalátogatott szülőfalujába. Lopakodva, életélt kockáztatva, egy orosz katona jóindulatában bízva.

– ENSZ katonának öltözve, tankon érkeztem meg Szentlászlóra '96-ban. Ezer márkát ajánlottam az orosznak, végül a fiú csak egy csomag cigarettát kért. Fényképeket készítettem a faluról s megálltam a templom előtt. Azt mondtam akkor magamban, ha ez a templom ismét felépül, lesz élet Szentlászlón.

És a templom épül, erdélyiek dolgoztak itt, s hamarosan oroszhegyiek jönnek folytatni a zetelakiak munkáját. A házak is lassan elkészülnek. A horvát állam pénzén horvát építkezési cég építi ingyen a falubelieknek.

– Ilyet még nem hallottam, hogy egy állam így segítse a szerencsétlen embert.

A zaláni Fűzi Árpád is bólogat. (Ő nem tudom, mire gondol, én az idei áradások erdélyi kárvallottjaira, akik néhány konzervet s egy pokrócot kaptak súlyos veszteségeik kárpótlásául.)

– Hamarosan átadják az első 70 házat, aztán még százat. Ha meg mind a 461 szentlászlói család haza akar térni, ki Ausztráliából, Németországból, ki csak innen Eszékről, valamennyinek otthont biztosít a horvát kormány – mondja Kralj Zvonko polgármester.

Minden családnak 35 négyzetméter alaplakfelület jár, plusz annyiszor 10 négyzet méter, amennyi a családtagok száma. Kollégám mondja, hogy az nem sok. Gyorsan utána számolok, öttagú családomnak ez 85 négyzetméter lenne. Sokan irigyelnek otthon, hogy háromszobás lakásban élek, 56 négyzetméternyi felületen. Aki módosabb a szentlászlóiak közül , az nagyobb házat is rendelhet az építő cégtől, s csak a különbözetet kell fizetnie. Vannak nem is kevesen, akik akár 10 ezer márkát érő kunát is tudnak fizetni.

A házépítésnél segédkezni nem kell. A falusiak azonban nem ülnek tétlenül, az iskola renoválásán szorgoskodnak. Dezső Józsefnek tíz unokája van, szeretné ha már az ősszel mind hazajönnének. Ennek feltétele, hogy legyen ismét iskolájuk. ami eddig magyar-szerb tannyelvű volt, de a legtöbben csak szerbül tanultak – mondja Ferenc László járási polgármester. Ô is szerbül tanult.

Kralj Zvonko apja horvát, anyja magyar, s felesége is az.

– Az csak természetes, hogy aki 401 éve él magyarok között , az jól megtanuljon magyarul, nemde? – kacsint rám.

Számunkra, erdélyi magyar újságírók számára az egyáltalán nem természetes, hogy az épülô házak némelyikén horvát és magyar zászló leng. Van, amelyiken csak magyar.

– Lobogna itt több is, de az embereknek egyébre kell a pénz, nem zászlóra – magyarázza Kovács Zoltán, hogy megvilágítsa a helyzetet.

Azon már Kralj Zvonko csodálkozik, hogy nálunk felé a magyar zászló kitűzése feszültséget kelt.

– Együtt harcoltunk, együtt szenvedtünk, most együtt építünk, élünk, miért zavarna engem, hogy itt valaki magyarnak tartja magát, s ezt ki is meri fejezni. Szeretném látni azt a horvátot, aki azt kérdezné tőle, hogy mit keres a magyarok zászlaja a szentlászlói templom tornyán? Együtt védtük, így a miénk: horvátoké és magyaroké egyformán.

Kralj Zvonko köszöni a világ magyarjainak támogatását. Tudja, hogy van, akinek csak az erkölcsi támogatásra telik, de arra is szükségük van.

– Találkoztam az erdélyi Marosszentlászló polgármesterével – meséli a háborúban lerombolt falu polgármestere. – Kollégám elmondta, milyen siralmas a gazdasági helyzet ott, hogy segítenének, de nem tudnak. Nagyon megsajnáltam. De jólesett, hogy lélekben velünk vannak mindannyian.

Ezt hangsúlyozta Patrubány Miklós, a Vet elnöke is: A horvát állam mellett több ezer magyar személyes hozzájárulása révén is sikerült feltámasztani Szentlászlót. Én hiszem, hogy az adakozási kedv továbbra is megmarad. Minden erdélyi magyar adakozhat az egyházközségénél, amelyhez tartozik. Higgyék el, nemcsak Szentlászló számára tét, hogy sikerül e felépülnie ismét, hanem minden magyar számára az. Most bizonyíthatjuk be magunknak mis, másoknak is, a világnak is, hogy ma már nem lehet a föld felszínéről egy magyar falut legyalulni, még fegyverekkel sem.

Háromszék
1998. augusztus 28.